Támogasd!
Veronika M Kovacs
Veronika M Kovacs
Amikor azt hiszed, hogy már a következő lépést sem bírod. Amikor úgy érzed, hogy a szíved nem bírja tovább, amikor elfogy a levegő és már magadat bíztatni is fáj – akkor mámoros érzés megérkezni a célba.
Kovács M. Veronika vagyok, egykori Klubrádiós műsorvezető és volt lusta ember, de mostanra egy vigyorgó hobbifutó. Mert a futás hasznos. Először is el tudsz menekülni, ha dinoszauruszok üldöznek, vagy kitört a zombi-apokalipszis. Másodszor, mert fogyaszt: több mint 20kg-t futottam le magamról egy év alatt. Harmadszor – hiszen ennyi a magyar igazság – mert egészségesebb és boldogabb leszel tőle.

De a legfontosabb, a „ráadás”: mert a futással jó ügyeket támogathatsz. Én például a Suhanj Alapítványnak szeretnék segíteni, főleg amióta láttam, milyen örömet okoz egy sérült embernek, hogy sportolhat. Milyen ragályos boldogság az, amikor egy fogyatékkal élő sportoló teljesít egy elérhetetlennek tűnő célt, egy olyat, amiről korábban álmodni sem mert.





Legyen a mozgás, a sport mindenkié! Ehhez nem kell sok, csak egy parányi jóindulat, és fejenként 3 kapucsínó ára és hogy ezzel támogasd a kampányomat.

Cserébe én, mint egy igazi Suhangyal repülök majd át Telekom Vivicittá 10 km-es célvonalán, és az lesz igazán mámoros érzés.

www.suhangyalok.hu/tamogatas/451


Vállalásom: 100.000 Ft
Itt tartok most: 100.000 Ft
Itt teljesítem: 37. Vivicitta
100%
100 %
0%

Adományozók:
Gallagher, Quinn and Tejada families
2022-03-13 21:00:39
25 000 Ft


Anonim adományozó
2022-03-06 23:17:06
2 000 Ft
Mi testvérek tartsunk össze!

Késmárki Katalin
2022-03-02 12:51:54
5 000 Ft
Hajrá Vera!

Anonim adományozó
2022-03-02 12:20:00
Rejtett összeg


András Pettkó
2022-03-02 05:49:46
10 000 Ft
Kovács M. Veronika

Kovács Éva Zsuzsanna
2022-03-01 21:16:03
3 000 Ft


Szücs Balázs
2022-03-01 21:00:11
10 000 Ft
Hajrá Vera! Lélekben veled futok!:)

Rudolf Janos Zoltan
2022-02-16 17:37:26
10 000 Ft


Anonim adományozó
2022-02-16 10:57:02
10 000 Ft
Hajra Vera!

Anonim adományozó
2022-02-16 08:44:39
5 000 Ft


Seamus Gallagher
2022-02-14 12:07:53
10 000 Ft