Támogasd!
Osbáth Tibor jótékonysági félmaratonja
Osbáth Tibor jótékonysági félmaratonja
Kedves Barátaim, Ismerőseim!

COVID ide vagy oda, én bizony még idén le fogom futni életem első félmaratonját. 

A tervem az volt, hogy már áprilisban lefutom a 21,1 kilométert, de a COVID és a kijárási korlátozások akkor közbeszóltak, de most már semmi sem állíthat meg. November 14-én Fonyódon teljesítem a távot, mert nemcsak magamnak tartozom ezzel.

Sokan álltatok, illetve futottatok mellettem az elmúlt egy évben, amióta futni kezdtem. Tavaly augusztusban még csak másfél kilométert tudtam egyhuzamban kocogni,azt sem éppen gyors tempóban. De azóta minden nap csak erre készülök. Rengetegen bíztattatok és vigasztaltatok, amikor elmaradt az áprilisi célversenyem. Tanácsokkal segítettetek és továbbra is türelemre intettetek, amikor nyáron túledzés miatt 2 hónapig achilles-sérüléssel küzdöttem. Aztán gyors egymásutánban kétszer is egyéni csúcsot futhattam 10 kilométeren, amiért szintén nagyon sokaknak tartozom hálával.

A rengeteg jóakarómnak köszönhetően most megkettőzött erővel készülhetek a versenyemre. Így aztán én is megkettőzöm az adománygyűjtési célkitűzésemet. Tavasszal már összehoztunk egy 50 ezer forintos akciót a SUHANJ!-nak. Egészen pontosan 76 ezer forintot adtunk össze akkor. Mit szólnátok, ha ezt kikerekítenénk 100 ezer forintra, hogy a SUHANJ! Alapítvány még több, fogyatékkal élő társammal oszthassa meg a mozgás örömét?

Arra kérem minden ismerősömet, segítsetek egy tetszőleges összegű adománnyal, hogy az újabb jótékonysági célkitűzésemet is elérhessem. A támogatásaitok nekem is erőt fognak adni a futópályán.

Felajánlásaitokat a képem mellett látható „Támogasd!” gombra vagy a következő linkre kattintva küldhetitek el: http://www.suhangyalok.hu/tamogatas/366

Köszönöm mindenkinek.

Tibi

.....

Tavaszi akcióm szövegét itt olvashatjátok:

Kedves Barátaim!

Április 5-én készülök lefutni életem első félmaratonját. Látássérült futóként ez nem volna olyan magától értetődő a számomra, ha nem kapnék olyan sok segítséget, szakmai és baráti támogatást a SUHANJ! Alapítványtól és annak önkénteseitől. Ezért úgy döntöttem, hogy a hálám jeléül egy adománygyűjtésbe fogok. Szeretnék összegyűjteni 50.000 forintnyi támogatást a SUHANJ! mozgalom számára, hogy a jövőben még több fogyatékkal élő társammal oszthassák meg a mozgás örömét. Arra kérem, minden rokonomat, barátomat, ismerősömet, hogy egy mozijegy vagy egy üveg finom bor árával segítsék ők is ezt a célkitűzésemet.

Aki nem ismer engem, annak a kedvéért írom le, hogy hétéves koromban kezdtem elveszteni a látásomat. Már azelőtt is, és persze azután is, rengeteg sportot kipróbáltam a csörgőlabdától kezdve a karatén és a falmászáson át a judozásig vagy éppen a tandem kerékpározásig, de aztán a sportols valahogy el-elmaradozott az életemből. Tavaly augusztusban, nyolcévnyi mozgásmentes életmód után látogattam el először a SUHANJ! Alapítvány akadálymentes edzőtermébe. Az ott kapott segítség hatalmas energiákat adott nekem. A SUHANJ! önkéntesei azóta hetente kétszer segítenek nekem a Margitszigeti futóedzések alkalmával, és a futópadokon is többször megfordulok.

Úgy érzem, a SUHANJ!-nál ismét megtaláltam önmagam. A mostani adománygyűjtésemmel arra szeretnék lehetőséget teremteni, hogy hozzám hasonlóan másik fogyatékkal élő embereknek is legyen erre lehetősége, például látássérült vagy éppen kerekesszékes gyerekek és felnőtteknek.

Ha ti is egyet értetek ezzel a céllal, kérlek, adományaitokkal fogadjátok örökbe jelképesen a segítő futásom egy-egy kilométerét. Felajánlásaitokat a képem mellett látható „Támogasd!” gombra vagy a következő linkre kattintva küldhetitek el: http://www.suhangyalok.hu/tamogatas/366

És hogy mire lehet elég a támogatásotok?
3,000 Forint támogatás egy végtaghiányos gyerek egyórás úszóedzésére elég szakedzővel;
6,000 Forint támogatásból egy speciális iskola értelmi sérült tanulóit tudják fejleszteni csoportos edzésen a SUHANJ! Fitnessben;
12,000 Forint támogatás egy látássérült futó versenyzését teszi lehetővé az edzésektől, az önkéntes kísérő biztosításán át a nevezési díjakig és a futómezekig.

Előre is köszönök minden támogatást. Kezdésként én magam is felajánlok 5.000 forintot.

Osbáth Tibor

Vállalásom: 100.000 Ft
Itt tartok most: 114.000 Ft
Itt teljesítem: 17. K&H mozdulj! Balaton félmaraton
100%
114 %
0%

Adományozók:
Balogh Péter
2020-11-03 12:12:51
10 000 Ft
Hajrá Tibi! Kata, Bogi, Pók

Csuka Dorka
2020-11-03 11:05:15
10 000 Ft
Hajrá Tibi, biztos vagyok benne, hogy fantasztikus élmény lesz az első félmaratonod! Aztán továbbfutunk újabb távok felé... :-)

Janács Dóra
2020-11-03 09:08:10
3 000 Ft
Hajrá!!

Séra Erzsébet
2020-11-03 09:01:04
5 000 Ft
A kék erő legyen veled!

Józsi
2020-11-03 08:59:36
10 000 Ft
Hajrá!

Balogh Péter
2020-03-15 12:52:42
15 000 Ft
Kata, Bogi, Pók

Ujvári Ferenc
2020-02-24 18:09:42
5 000 Ft


Ertli Márton
2020-02-20 08:17:53
5 000 Ft


Anonim adományozó
2020-02-17 11:44:57
5 000 Ft
Dobpergés: ééés megvan!! Aztán ha legközelebb összefutunk edzésen - mi bokavírusosok - akkor 3 körig meg se álljunk! :-) Vagy legyen 4-5? :-) Jó suhanást a 200% felé :-)

Rigláné Osbáth Edina
2020-02-15 11:12:36
5 000 Ft
Kitartás! Fusssss!

Osbáth Tibor
2020-02-15 10:59:02
2 000 Ft


Grün Tamás
2020-02-13 14:33:31
5 000 Ft
Hajrá Tibi! Megcsinálod! Addig meg össze kell hoznunk egy közös futást is végre! ;)

Mérész
2020-02-12 15:33:34
2 000 Ft


Anonim adományozó
2020-02-12 14:47:27
5 000 Ft
Kedves Tibor, ez igen! Előrébb tartasz a futásban, mint én, és ez arra motivál, hogy ismét fussak. Köszönöm, hogy megosztottad a történetedet! HAJRÁ!

Farkas Attila
2020-02-08 14:17:14
2 000 Ft


H. Anna
2020-02-07 11:59:30
2 000 Ft
Hajrá Tibor!

P. Márk
2020-02-07 09:34:11
10 000 Ft
Hajrá Tibor! Suhanj! ;)

Anonim adományozó
2020-02-07 08:38:53
2 000 Ft


Osbáth Rita
2020-02-06 19:46:04
6 000 Ft
Hajrá bátyus,Drukkolunk ezerrel!

Osbáth Tibor
2020-02-05 15:13:04
5 000 Ft