Köszönjük!
Simay Csaba
Simay Csaba
Amikor gimnazista, majd egyetemista koromban versenyszerűen kajakoztam, el sem tudtam volna képzelni, hogy a futás valaha is örömet okozhat majd nekem.
2009-ben kezdtem el hobbi szerűen újra futni és hamar beszippantott az utcai~, illetve terepfutóversenyek hangulata. Azóta fokozatosan szenvedélyemmé vált ez a sport, mára már nem telhet el nélküle egy hét sem. Ez segít a kikapcsolásban, a feltöltődésben, a hétköznapi stressz levezetésében. Egyszerűen euforikus élményt ad.
Futóversenyeim során ismerkedtem meg a Suhanj! Alapítvánnyal, akiken keresztül lehetőségem nyílt arra, hogy hozzásegíthessem a sport élvezetéhez, a mozgás öröméhez olyan sporttársaimat is, akiknek ez egyedül nem menne.
November 27-én, ezúttal nem egyedül teljesítem a Maratona di Firenzét, hanem Gulyás Andrissal és kísérő társaimmal közösen vágunk neki a távnak a SUHANJ! Alapítvány jóvoltából, hogy egy újabb euforikus élményt éljünk át együtt.
Suhangyalként szeretném ezt a lehetőséget az alapítványnak viszonozni és futásommal adományt gyűjteni ahhoz, hogy a jövőben még több fogyatékkal élő részesülhessen a sportolás élményében akár egy futóversenyen, akár az idén augusztusban megnyílt SUHANJ! Fitnessben.
Amennyiben lehetőséged engedi, kérlek segítsd az Alapítvány munkáját!
Köszönettel, Csaba

Vállalásom: 150.000 Ft
Itt tartok most: 155.000 Ft
Itt teljesítem: Firenze Marathon 2016.11.27.
100%
103 %
0%

Adományozók:
Batman brit komornyikja, Alfred
2016-11-27 12:52:40
10 000 Ft
Go Csabi Go

Bendi
2016-11-25 15:14:30
3 000 Ft
Vau!

Zorka
2016-11-25 08:21:36
5 000 Ft
Hajra Csaba! Orulok,hogy megismertelek!

Vankó Csilla
2016-11-24 18:31:29
6 000 Ft


Freisinger György
2016-11-24 16:08:34
5 000 Ft
Őszintén örülök, hogy még vannak, akik önzetlenül tesznek másokért!

Kalmár Család
2016-11-24 15:53:42
5 000 Ft
Hajrá Csabi! nagyon büszkék vagyunk Rád!!!

Anonim adományozó
2016-11-23 16:29:06
5 000 Ft
Hajrá Srácok! :)

Havasi Eszter
2016-11-22 11:11:11
6 000 Ft


Kécskeiné Vad Ibolya
2016-11-21 11:41:15
2 000 Ft


Bakos Peter
2016-11-21 07:05:44
10 000 Ft
Nagyon szep cel, tiszteletem, es csak igy tovabb!

Kéri Tibor
2016-11-17 15:58:11
4 000 Ft
Nagy hajrá Csaba! Nemes vállalkozás!

Ammika
2016-11-16 19:10:19
2 000 Ft
Nagyon szep es nemes cel! Gratulalok!

Petra
2016-11-14 21:42:37
5 000 Ft
Okos, ügyes Csabi :) Hajrá!!!

Szandi
2016-11-10 19:43:06
4 000 Ft
SUHANJ!

Edit mama
2016-11-05 15:35:46
2 000 Ft
Élménydús futást!

Anonim adományozó
2016-11-04 07:58:58
26 000 Ft


a szülők
2016-10-30 10:03:15
10 000 Ft
szuper vállalás, mindent bele!

Gulyás Zoltán
2016-10-28 11:40:03
5 000 Ft
Szuper lesz! Köszi a segítséget!

Habony Árpád
2016-10-27 20:28:04
10 000 Ft
Fuss Csabi fuss!

Tóth Csaba
2016-10-27 15:15:04
10 000 Ft


Csomós Laci
2016-10-27 13:37:55
10 000 Ft
Hajrá Csaba, hajrá Gulyás-csapat! Jó lesz! :-D

Zsofi
2016-10-27 12:26:27
10 000 Ft
Hajra Andris! Hajra Suhangyalok!